"Neked milyen a rEGGeled?"

Ingyenes interaktív "tanóra" 45 percben az (egészséges) reggelizés fontosságáról

Kedves Igazgató Asszony / Úr!

Tudta, hogy egy tojásos reggeli jó hatással van az agyműködésre is, és az az iskolás, aki teljes értékű reggelivel indítja a napot, még a hatodik órában is tud figyelni?

A TÉT Platform 2016-os kutatása szerint az iskolás korú gyerekek több mint fele nem minden nap reggelizik, ugyanebben a témában az ELTE Neveléstudományi Intézetének 2017-es kutatása már úgy fogalmaz, hogy az általános iskolás gyerekek legalább negyede reggeli nélkül indul el otthonról, vagy egészségtelen reggelit eszik. Pedig a tanuláshoz, az órákon való koncentrációhoz, a napi energiaszükséglet biztosításához elengedhetetlen a teljes értékű reggeli, a magas cukor-, zsír- illetve sótartalmú kekszek, snackek helyett. Egy tojásos reggeli vagy előre csomagolt tízórai (pl. tojás + magos kifli + friss zöldség), olyan fehérje-, vitamin- és ásványi anyagforrást, valamint rostot, szénhidrát- és zsírmennyiséget biztosít, hogy megfelelő folyadékbevitellel együtt tökéletes táplálék gyereknek, felnőttnek a nap első részére. A tartalmas reggelit fogyasztó gyerekek jobban tudják figyelmüket összpontosítani és feladatmegoldó képességük is jobb azokénál, akik kihagyják a nap első étkezését.

A gyerekek reggelizési szokásainak javítását célul kitűző program, az improvizáció műfajára építve, 2019 tavasszal 15 iskolába (8 budapesti, 3 debreceni, 3 győri és 1 szegedi iskola) és több mint 3500 felsős diákhoz jutott el. A Tojásszövetség a felnőttek edukálását is fontosnak tartja, ezért HU, de tojás! néven Facebook oldalt is indított a tojás rajongóinak.

Miről szól a rEGGelem program?

A program játékos interaktív stílusban beszél a gyerekeknek az egészséges reggelizés fontosságáról, és felhívja a figyelmüket a teljes értékű reggeli, benne a tojás jótékony hatásaira.

 Mi történik a rEGGelem programban?

Az Itt és Most Improvizációs Társulat egy 45-50 perces előadás alatt a gyerekeket bevonva, velük beszélgetve, humoros formában meséli el, miért fontos a tápláló reggeli. A színészek a gyerekeket kérdezve, az ő példáikat, mondataikat idézve alakítják a vidám előadást, mely száraz prezentáció helyett a tinédzserek nyelvén és stílusában próbál ismereteket átadni arról, hogy szellemi és testi alapozó, ha egy iskolás teljes értékű reggelivel (megfelelő arányú fehérje, szénhidrát, zsiradék és folyadék) indul az iskolába. Az előadás egyszerűen elkészíthető és olcsó tojásos reggeli recepteket is ad a diákoknak, hogy a kakaóscsiga és a csoki golyó helyett legyen alternatíva, melyet ők is elkészíthetnek otthon.

A rEGGelem egyik budapesti állomásán járt az RTL Klub Híradója 2019-ben, "kóstoljon bele" a hangulatba, nézze meg a pár perces összeállítást:

Az egyik győri általános iskolában pedig a GyőrPlusz televízió forgatott, kattintson a videóra:

Mit kapnak a résztvevő felsősök a rEGGelem program során?

Olyan a korosztályuknak tervezett szórólapot vihetnek haza, mely garantáltan nem a szemétkosárban végzi és a szülőnek megmutatva tippeket adhat egy-egy gyors, tartalmas és olcsó reggeli, tízórai elkészítéséhez.

Mire van szükségünk az előadáshoz?

  • Egy tornateremre, ahol a felső tagozatosok napjából 50 percig játszanak a társulattal, azaz egy bő tanórányit rabolunk el, csupa jó célért.
  • Valakire az iskolából, aki megmutatja nekünk, hogy hol a tornaterem, a technikai eszközöket mi visszük!
  • Lelkes tanárokra és diákokra, akik szívesen játszanak az Itt és Most Társulattal.

 Mikor érkezhet meg az Önök iskolájába az ingyenes rEGGelem program?

A program 2020 áprilisában járja az országot. Ezen az időszakon belül az iskolákkal egyénileg egyeztetjük, hogy mely iskolában, mikor (tanítási időben) kerül sor a rEGGelem előadásra.

 Ki szervezi a rEGGelem programot?

A program a Tojásszövetség saját iskolai előadássorozata, amit az ő megbízásuk alapján az Open Communications Kft munkatársai szerveznek. 

Hogyan lehet jelentkezni a rEGGelem program előadására?

Emailen: [email protected]

Telefonon: Jámbor Eszter, senior tanácsadónál a 06 30 459 4419 számon

Kérjük, jelentkezésekor jelölje meg az iskola nevét, címét, a kapcsolattartó kolléga nevét, email címét, telefonszámát (akit kereshetünk a részletekkel). Mi ezek alapján felkeressük Önöket konkrét időpont javaslattal.

 

Budapest, 2020. március 09.

 

Köszönettel és üdvözlettel:

Molnár Györgyi

mezőgazdasági titkár

Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége

Az Itt és Most Társulatról ​

Az Itt és Most Társulat 2015-ben alakult: az improvizációs előadásaik gyerekek és felnőttek számára kínálnak lehetőséget tanulásra, játékra, fejlődésre. Az improvizáció és a humor eszközeit alkalmazva a bevonódást és az azonosulást könnyítik meg a színészek, így közelebb kerülnek a gyerekek a témához. A közös élmény lehetővé teszi, hogy az adott téma jobban rögzüljön és ne csak meghallgassák, hanem meg is értsék a miérteket.

 

A Tojásszövetségről

A magyar baromfitermelés egyik legfontosabb szervezete az 1991-ben megalakult Baromfi Termék Tanács (BTT). A BTT egyik tagszövetsége, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége 1989-ben alakult. Tagjai a naposjércét tenyésztő és forgalmazó vállalkozások, jércenevelő és tojástermelő gazdaságok, feldolgozók, kereskedők, valamint pártoló tagként az ágazatot kiszolgáló input-gyártók.

Kapj híreket a postafiókodba

A "Feliratkozás" gombra kattintással megerősítem, hogy elolvastam és elfogadtam a következőt: Adatvédelmi politikája.